„Mi Atyánk,” (4. rész ) – „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma !” – 2022.08.31.


MINDENNAPI KENYÉR KETTŐS JELENTÉSE, – A MENNYEI KENYÉR ELSŐBBSÉGE, – AZ ÚRVACSORA MÉLYEBB SZELLEMI IGAZSÁGTARTALMA, – A HIT ÁLTALI AZONOSULÁS ELVE, – MIT JELENT RÉSZESÜLNI JÉZUS SZENVEDÉSÉBŐL ÉS HALÁLÁNAK IGAZSÁGTARTALMÁBÓL.
*
„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” (Mt. 6:12,)
*
„Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd nektek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.” (Jn. 6:27,)
„Jézus pedig mondta nekik: Én vagyok az életnek az a kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjazik soha.” (Jn. 6:35,)
„Az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultatott, vette a kenyeret, És hálákat adva, megtörte és ezt mondta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti értetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a poharat is vette, minek után vacsorált volna, ezt mondva: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” (1.Kor. 11:23-26,)
*
Felvétel készült 2022.08.31.-én.
*
Támogatás
*
Üzenet küldés
1. rész itt
2. rész itt.
3. rész itt
5. rész itt
6. rész itt
7.rész itt

GTranslate